"Van egy pinczém az Avas oldalán..."

A városlakó akkor számított igazán polgárnak, ha volt pincéje. Október végén, november elején víg életre kelt az Avas. Pincéiben taposták és préselték a város környékén termett szőlőt, s a kicsurranó musthoz a miskolci polgár bőségnek örvendő jó kedve járult. Hangos volt a hegy a nótaszótól. A 18. századtól, de főleg a 19. század második felétől a pincék fölé épített borházak a városi iparosok és földművesek második otthonai voltak. A város társadalmi életében is nagy szerepet játszottak a pincék és a pincézések, mint a vendéglátás - vendégjárás sajátos társasági színterei.

Pincesor a miskolci Avason

A szőlő és borkultúra több évszázadon keresztül összeforrt Miskolc mindennapjaival. A Miskolczi bor fogalom volt és a megélhetés fontos részét jelentette a XIX. század végéig, a filoszéra vészig. Az Avas hegy évszázadokig mint a város raktára és rejtekhelye szerepelt. Több mint 900 pincét vájtak a száraz, vízmentes andezittufájába. Az üregek egymással párhuzamosan haladnak a hegy belseje felé, 6-7 m távolságban, a legtöbb 10-20 méter hosszú, de van 50-100 méteres vájat is. Az járatok hőmérséklete 6-10°C között változik attól függően, hogy milyen mélységben húzódnak, hőmérsékletük télen-nyáron egyforma. A mostani pincék nagyrésze legalább 300 éves, de kétszáz évesnél fiatalabb alig fordul elő.